Quantcast
Channel: RSS
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4339

A Tenkes kapitánya - Zempléni Fesztivál

$
0
0

A Zempléni Fesztivál programjai között szinte minden augusztusban találunk II. Rákóczi Ferenchez köthető programot. Az ő szűkebb pátriája ez a vidék, s tiszta jelleme által 300 év múltán is közel áll hozzánk.

Fotók: Váradi Levente

Tíz éves múlt, mikor anyja, Zrínyi Ilona a császáriak ellenében évekig védte Munkács várát. S nagyapja, Zrínyi Péter sorsát megismerve is megtanulhatta, hogy a hatalom, ha érdekei úgy kívánják, nem kíméli az embert, legyen jobbágy vagy főnemes.
Mégis hű alattvalóként kívánt élni. 21 éves volt, mikor 1697 júliusában a bujdosó kurucok a közhangulatot „meglovagolva” épp Hegyalján, a Rákóczi-birtokon támasztottak zendülést. Elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, s Rákóczit meg akarták nyerni vezérüknek. Ő azonban elhatárolódott a lázadástól.
Nem telt bele négy év, felségárulás vádjával a bécsújhelyi börtönbe hurcolták, s ahogy egykor nagyapjára, itt őrá is halál várt.
Szökése után már nem volt kérdés számára, hogy a magyarok csak harcban vívhatják ki a szabadságot, s e küzdelemnek élére állt. Vezérlő fejedelme lett a hazának, akihez lehetett és lehetne ma is igazodni.

Az A Tenkes kapitánya tévéfilmet 1963-ban páratlan szereplőgárdával forgatták. Generációk meghatározó élménye lett a sorozat, s amikor csak felcsendül a Vujicsics Tihamér komponálta zene, megérinti lelkünket.
Régóta dédelgetett ötlete volt e film alapján egy zenés táncjáték Novák Ferencnek és Zsuráfszky Zoltánnak, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes korábbi és jelenlegi művészeti vezetőjének. Kérésükre Vincze Zsuzsa írta színpadra a művet, Sebő Ferenc pedig megkomponálta a zenét.

A történet meseszerűen, sok humorral eleveníti meg a kurucokat, akik a túlerőben lévő labancokon ravaszsággal, magyaros virtussal győzedelmeskednek.

A táncszínpadi adaptáció megidézi a kor mondavilágát, legendás személyeit, s virtuóz táncaival felhőtlen szórakozást ígér.

A Tenkes kapitánya– látványos táncszínházi produkció Zsuráfszky Zoltán rendezésében augusztus 12-én este a Tokaj Fesztiválkatlanban.


Közreműködnek a Honvéd Férfikar szólistái

          Színpadra írta:              Vincze Zsuzsa
          Dalszövegek:                Turczi István
          Tánczenei szerkesztő:   Árendás Péter
          Zeneszerző:                   Sebő Ferenc
          A rendező munkatársa: Vincze Zsuzsa
          Rendező-koreográfus:   Zsuráfszky Zoltán


Bővebb információ:


Viewing all articles
Browse latest Browse all 4339