
A Széchenyi Programirodák országos hálózatát a Kormány az Új Széchenyi Tervben meghirdetett pályázóközpontúság, minőség és hatékonyság elveinek megvalósulása érdekében hozta létre 2011-ben. A 2012 novemberétől a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő hálózat feladata az Új Széchenyi Terv biztosította források elosztásának elősegítése, a potenciális és aktív pályázók, kedvezményezettek térítésmentes tájékoztatása, szakmai támogatása a pályázati folyamat teljes tartama alatt. Az irodahálózat fenti projektben meghatározott tevékenységének célja a rendelkezésre álló források lehívásának hatékonyabbá tétele, valamint a kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok pályázati rendszerbe történő nagyobb arányú belépésének elősegítése.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a VOP-2.1.4-11-2011-0001 projekt keretében 2011 áprilisától 2013 végéig összesen 40 irodát létesített az ország különböző pontjain, lehetővé téve, hogy pályázati lehetőség iránt érdeklődők a megyeszékhelyeken kívül más településeken is igénybe vegyék a szolgáltatást. A tavaly véget érő projekt alatt a Széchenyi Programiroda szakemberei országosan több mint 142 ezer alkalommal nyújtottak tájékoztatást, tanácsadást az érdeklődőknek. 29 ezer pályázattal kerültek kapcsolatba, melyek közül 23.700 darab nyertes pályázat. A több mint 900 fajta kiírt pályázati konstrukcióból részarányosan a mikro-vállalkozások fejlesztésére irányuló lehetőségek kapcsán vették a legtöbben (10,34%) igénybe a Programiroda szolgáltatásait.
Folyamatos tanácsadói tevékenysége mellett a Széchenyi Programiroda rendszeresen, az év szinte minden munkanapján, az ország egy-egy pontján fórumok formájában tájékoztatta a fejlesztéspolitika aktualitásairól és a legfrissebb pályázati lehetőségekről az érdeklődőket. Évente két alkalommal rendezett a fórumok adta lehetőségeknél jóval bővebb betekintést nyújtó országos szakmai konferenciasorozatot. A road-show jellegű rendezvény az ország megyeszékhelyein egész napon át tartó szakmai előadássorozatokkal és tanácsadói konzultációs lehetőséggel várta a közönséget. 2013 őszén a hagyományos, 19 helyszínből álló Őszi konferenciasorozat kiegészült a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium intézményével közösen szervezett, a 2014-2020-as fejlesztési időszak európai uniós forrásainak tervezésére, és az annak elosztását biztosító intézményrendszer bemutatásra irányuló szakmai konzultációs lehetőséget nyújtó Partnerségi Regionális Rendezvénysorozattal. A rendezvények keretében a hallgatóság közvetlenül a minisztériumok munkatársainak tehettek fel kérdéseket, első kézből értesülve az új programozási időszak hozadékaként életbe lépő változásokról. A Programiroda által rendezett szakmai eseményeken történő részvétel minden esetben térítésmentes volt. A hálózat tájékoztató jellegű szakmai rendezvényeinek sora 65 konferenciát jegyez, összesen 8800 résztvevővel.